A mindennapi gyakorlat valahogy így nézhet ki; a nagykereskedő vagy gyártó elérhetővé teszi az új terméklistáját a cikkszámokkal, EAN-kódokkal, műszaki adatokkal, néhány fotóval és egy kész termékleírással. A webshop importálja az adatokat, a termékek megjelennek a kínálatban, és első pillantásra úgy tűnhet, hogy ezzel a tartalmi munka nagy része el is készült.
Természetesen ugyanezt az adatcsomagot nem egyetlen kereskedő használhatja, hanem „bárki”. Könnyen lehet, hogy ugyanazokat a fotókat, adatokat és szövegeket további húsz, ötven vagy akár több száz webáruház is változtatás nélkül használja. Rövid időn belül így ugyanaz a termék szinte azonos leírással jelenhet meg számos webshopban, akár egymás mellett a Google találati listáján.
Nagy termékkatalógusoknál ez teljesen hétköznapi helyzet. Több ezer termék adatlapját nem lehet egyenként, teljes egészében kézzel megírni, ezért a beszállítói tartalom használata önmagában nem probléma. A fontosabb kérdés az, hogy végleges szövegként kezeljük-e, vagy inkább olyan alapanyagként, amelyet a saját vásárlóink igényeihez és a webshop céljaihoz igazítunk.
SEO és értékesítési szempontból éppen itt válik el egymástól a két megközelítés. Az egyik webshop egyszerűen továbbközli ugyanazt az információt, amely máshol is megtalálható, a másik viszont valódi hozzáadott értéket épít köré.
A duplikált szöveg nem jelent automatikus Google-büntetést
A „duplicate content büntetés” kifejezés régóta létezik a SEO-val kapcsolatos tanácsok között, webshopok esetében pedig különösen gyakran előkerül, csakhogy a valóság ennél jóval árnyaltabb.
A Google dokumentációja alapján az ismétlődő tartalom önmagában nem számít spamnek. Az interneten rengeteg olyan oldal található, amely részben vagy teljes egészében azonos információkat közöl, legyen szó műszaki adatokról, termékspecifikációkról, sajtóközleményekről vagy akár jogszabályszövegekről. Egy webáruháznak ezért nem kell attól tartania, hogy egy átvett gyártói leírás miatt büntetést kap. A probléma inkább az, hogy ha tíz webshop ugyanazt a terméket ugyanazzal a szöveggel kínálja, maga a tartalom kevés okot ad arra, hogy a kereső éppen az egyik oldalt tartsa hasznosabbnak a többinél.
Nem érdemes pusztán „duplikációmentesítésként” kezelni a feladatot. Nem az a lényeg, hogy minden mondat másképp hangozzon, hanem az, hogy a termékoldal több hasznos információt adjon, mint a konkurenseké.
A gyártó és a vásárló nem ugyanúgy tekint a termékre
Nem merész kijelenteni, hogy a gyártói adatlapok feladata a pontos termékinformáció közlése; megtaláljuk bennük a teljesítményt, a méreteket, az anyagösszetételt, a kompatibilitást, a cikkszámot és minden olyan műszaki adatot, amely a termék egyértelmű azonosításához szükséges. A vásárló azonban ritkán pusztán adatokat keres, sokkal inkább azt szeretné megtudni, hogy az adott termék megfelel-e annak a célnak, amire használni szeretné.
Egy akkumulátoros fúrógépnél például nemcsak az számít, mekkora a maximális nyomaték, hanem az is, hogy alkalmas-e téglafal fúrására, vagy inkább könnyebb szerelési munkákhoz való. Futócipőnél sem feltétlenül a középtalp technológiájának neve segíti a döntést, hanem az, hogy hosszabb aszfaltos futásra, mindennapi edzésre vagy versenyzésre ajánlható. Az ilyen magyarázatok gyakran hiányoznak a beszállítói anyagból, pedig éppen ezen a ponton tud valódi értéket hozzáadni a kereskedő.
A gyártótól érkező tényadatokat természetesen nem kell kreatívan átírni. Egy 1200 wattos gép maradjon 1200 wattos, ahogy a méretek, cikkszámok és kompatibilitási információk pontossága is fontosabb annál, hogy minden sor egyedi legyen.
Az átírt szöveg még nem feltétlenül jobb szöveg
Sok webshopban az „egyedi termékleírás” valójában annyit jelent, hogy a beszállítói szöveget más szavakkal fogalmazzák meg. A „nagy teljesítményű motorból” „erős motor”, a „kiváló minőségű anyagból” pedig „prémium alapanyag” lesz. A szöveg formailag megváltozik, a vásárló azonban lényegében ugyanazt tudja meg belőle, mint korábban.
Ezért önmagában a mesterséges intelligenciával végzett tömeges átírás sem oldja meg a problémát. Ha tízezer termékleírás ugyanabból az alapanyagból és ugyanazzal az utasítással készül, könnyen születhet tízezer gördülékeny, mégis semmitmondó szöveg.
A valóban hasznos tartalomhoz előbb azt kell megérteni, mire kíváncsi a vevő. Egy kávéfőzőnél egészen más szempontok számítanak, mint egy fűnyírónál, ahogy egy gyermekülésnél sem ugyanazok az adatok segítik a döntést, mint egy telefontoknál. Nincs tehát olyan univerzális sablon, amely minden termékkategóriában ugyanolyan jól működik.
Egy jó termékoldal inkább abban segít, hogy kinek ajánlható az adott termék, mire érdemes figyelni a választásnál, miben tér el a hasonló alternatíváktól, illetve van-e olyan korlátozása, amelyet jobb még vásárlás előtt ismerni. Ez már valódi hozzáadott érték, nem egyszerű szövegcsere.
Tízezer termék kezelése merőben más, mint százé
Tény, hogy kisebb kínálat esetén reális lehet minden fontos termék adatlapját alaposan megszerkeszteni, de egy több tízezres portfóliónál már más szemléletre van szükség, mert nem indokolt ugyanannyi szerkesztői időt fordítani egy alig fogyó tartozékra, mint egy olyan termékre, amely jelentős forgalmat és bevételt hoz.
A tartalomfejlesztést üzleti és SEO-szempontok alapján is priorizálni kell. Elsőként érdemes azokkal a termékekkel foglalkozni, amelyekre jelentős organikus kereslet érkezik, magas az árrésük, fontos kategóriák belépőpontjai, vagy már most jó pozícióban szerepelnek a Google-ben, és reális esély van további javulásra. A kínálat kevésbé fontos részénél megfelelő lehet egy jól felépített automatizált tartalom. Ez nem szükségszerű minőségi kompromisszum, hanem ésszerű erőforrás-gazdálkodás.
Nem attól lesz jó a termékoldal, hogy hosszú
A termékleírásokkal kapcsolatban máig él az a tévhit, hogy létezik egy ideális szószám, amely fölött már „SEO-barát” lesz egy termékoldal. Ilyen általános szabály azonban nincs, és valójában soha nem is volt.
Egy egyszerű HDMI kábelnél nincs szükség ezer szóra, ha a fontos információk néhány bekezdésben és egy jól felépített specifikációs táblában is átadhatók. Egy drága, összetettebb terméknél viszont indokolt lehet részletesebben bemutatni a használatot, a funkciókat, a kompatibilitást és az alternatívák közötti különbségeket.
A megfelelő hossz tehát attól függ, mennyi információ szükséges ahhoz, hogy a vásárló jó döntést tudjon hozni. Ha egy szöveg csak azért hosszú, hogy több „SEO-tartalom” legyen az oldalon, azt az olvasó általában az oldal bezárásával díjazza, hiszen nem szívesen veszik el a haszontalan információk útvesztőjében.
A termékleírás csak egy része a termékadatnak
Webshopoknál gyakori hiba, hogy minden információt a folyószövegbe próbálunk belezsúfolni, pedig sok adatnak máshol van a helye. Az EAN, a gyártói cikkszám, a méret, a szín, az anyag, a teljesítmény, a készletállapot vagy a kompatibilitás tipikusan strukturált termékadat.
Ez a vásárlónak is segítség, hiszen két terméket sokkal könnyebb összehasonlítani rendezett mezők alapján, mint egy hosszú leírásból kibogarászni a fontos részleteket. Ráadásul ugyanezek az adatok később a szűrőkben, a webshop saját keresőjében, termékfeedekben és külső értékesítési csatornákon is felhasználhatók.
Nagy katalógusnál a tartalomfejlesztést nem érdemes pusztán szövegírásként kezelni; először az adatstruktúrát kell rendbe tenni, és csak erre érdemes felépíteni a szöveges tartalmat.
Itt válhat igazán hasznossá az AI
A mesterséges intelligencia kézenfekvő megoldásnak tűnik több ezer beszállítói leírás feldolgozására, de csak akkor, ha nem egyszerű tömeges szöveggyártásra használjuk.
A Sellvio rendszerében például EAN alapján is előállíthatók termékadatok AI segítségével, könyveknél pedig ISBN-alapú feldolgozásra is van lehetőség. A létrehozott tartalom a webshop és a kategória jellegéhez igazítható, ami nagy katalógusnál már jóval használhatóbb megközelítés az egyszerű átírásnál.
A kulcs azonban nem maga a generálás, hanem az, hogy milyen adatokból dolgozik a rendszer, milyen szabályokat kap, és mit várunk el az adott kategóriában. Egy barkácsgépnél például a felhasználási helyzetek lehetnek fontosak, lakberendezési terméknél a méret, az anyag és az elhelyezhetőség, ruházatnál pedig a fazon, a méretezés és az anyag tulajdonságai. Ha ezeket előre meghatározzuk, az AI már nem egyszerűen „ír valamit a termékről”, hanem egy kialakított szerkesztési logika szerint dolgozik. Nagy termékkínálatnál ez valóban komoly különbséget jelent.
A Sellvio esetében nem csak egy szöveggenerátorról van szó
A Sellvio AI-funkcióit érdemes egy nagyobb termékadat-kezelési folyamat részeként elképzelni. Mint tudjuk, egy webáruház adatai érkezhetnek beszállítói importból, külső ERP-ből, manuális feltöltésből vagy más rendszerből, az API-kapcsolatoknak köszönhetően ezek nem feltétlenül különálló lépések. A kereskedő saját munkafolyamatot alakíthat ki; beérkezhet például egy új beszállítói terméklista, amelynek adatait a rendszer feldolgozza, az EAN és más azonosítók alapján kiegészíti, majd elkészíthető a kategóriához illeszkedő termékszöveg. A nagy forgalmú vagy stratégiailag fontos termékek ezután külön szerkesztői ellenőrzést is kaphatnak.
Ez jóval életszerűbb annál, mint több ezer termékhez kézzel egyedi leírást készíteni. A cél nem az emberi munka teljes kiváltása, hanem az, hogy a szerkesztői figyelem oda kerüljön, ahol valóban hozzáadott értéket teremt.
Van azonban egy határ, amelyet nem érdemes átlépni
Az AI csak olyan információból dolgozhat biztonságosan, amelynek van megbízható forrása. Műszaki adatot, kompatibilitást vagy biztonsági tulajdonságot nem szabad egyszerűen kikövetkeztetni azért, mert hasonló termékeknél jellemző.
Ez különösen fontos elektronikai cikkeknél, szerszámoknál, gyermektermékeknél vagy más olyan kategóriákban, ahol egy hibás adat komoly következményekkel járhat. Ha például nincs megadva az IP-védettség vagy a maximális terhelhetőség, ezeket nem érdemes becsléssel pótolni.
A generált szöveg feladata nem új terméktulajdonságok kitalálása, hanem az, hogy a rendelkezésre álló, ellenőrzött információkat érthetően és hasznosan mutassa be.
Mit kezdjünk a már meglévő több ezer beszállítói leírással?
A legtöbb webshop számára nem reális, és nem is feltétlenül indokolt a teljes termékkatalógus újraírásaHa megszületik a döntés a termékoldalak tartalmi fejlesztéséről, sokkal célszerűbb fokozatosan haladni, illetve először azokat az oldalakat kiválasztani, amelyek organikus forgalmat hoznak, jelentős bevételt termelnek, magas árréssel dolgoznak, vagy jó eséllyel javítható a keresőbeli teljesítményük.
A legfontosabb termékek kaphatnak egyedi szerkesztést, a következő csoportnál jól működhet a kategóriánként kialakított AI-alapú tartalom, a katalógus kevésbé fontos részén pedig átmenetileg akár a beszállítói leírás is megmaradhat, ha az adatok pontosak és rendezettek.
Nem szükséges minden terméket azonos súllyal kezelni, a kereskedelemben ugyanis eleve nem mindegyik termék ugyanolyan fontos.
A gyártói leírást sem kell feltétlenül kidobni
Az eredeti gyártói anyag sokszor kifejezetten értékes, hiszen olyan műszaki részleteket, szabványokat vagy kompatibilitási információkat tartalmazhat, amelyeket a saját termékszövegekből sem érdemes kihagyni. Sok esetben az a legjobb megoldás, ha a pontos gyártói adatok jól elkülönített specifikációként megmaradnak, mellettük pedig saját, könnyebben érthető magyarázat segíti a vásárlót az értelmezésben.
A „80 Nm maximális nyomaték” például fontos és pontos műszaki adat, de annak, aki nem szerszámgépekkel foglalkozik nap mint nap, ennél többet mond, ha azt is megtudja, milyen feladatokhoz jelent ez elegendő teljesítményt.
A kétféle tartalom tehát nem helyettesíti, hanem kiegészíti egymást: a gyártói adatok biztosítják a pontosságot, a saját magyarázat pedig segít megérteni, mit jelentenek ezek az információk a gyakorlatban.
A beszállító adatai jó alapok, de ne álljunk meg ott
Ha szeretnénk összefoglalni, amit a fenti fejezetekben taglaltunk, azt mondhatjuk, hogy a termékkatalógusokat beszállítói importok, feedek és központi termékadatok nélkül nehéz hatékonyan működtetni, ezért az ilyen eszközök használata teljesen természetes. A probléma akkor kezdődik, amikor ugyanaz az adat egyben a webshop teljes tartalmi stratégiájává válik.
Jobb megközelítés, ha a beszállítótól érkező biztos tényeket a webshop rendezi, kiegészíti és érthetőbbé teszi. Az automatizáció csökkentheti a kézi munkát, a fontosabb termékeknél pedig bekerülhet az a tapasztalat, magyarázat és kontextus is, amelyet egy egyszerű termékfeed nem tud megadni.
A Sellvio AI-alapú termékkezelése, EAN-alapú adatfeldolgozása és API-lehetőségei ebben segíthetnek igazán. Nem azért, mert egyetlen kattintással „megoldják a SEO-t”, hanem mert egy több ezer termékből álló katalógusnál kezelhetőbbé és következetesebbé teszik a tartalomfejlesztést.
A cél végül az, hogy ne csak az ár különböztesse meg a webshopot a versenytársaktól, hanem az is, mennyivel hatékonyabban segíti a vásárlót a jó döntésben.