Szinte minden új webáruház tervezésénél eljön az a pont, amikor felmerül a kérdés: mi lenne, ha nem kellene előre megvásárolni a teljes árukészletet?
Elsőre kifejezetten vonzó az elképzelés. Nem kell jelentős összeget raktárkészletben lekötni, kisebb a kockázata annak, hogy egy rosszul kiválasztott termék hónapokkal később is a polcon marad, és akár több száz vagy több ezer termékkel is elindítható a webshop anélkül, hogy ezek fizikailag nálunk lennének. Csodálatosan hagnzik egy e-kereskedő számára. Lényegében innen indul a dropshipping logikája.
A gyakorlatban azonban a modell jóval többet jelent annál, mint amit a „webshop raktár nélkül” megfogalmazás sugall. A dropshipping ugyanis nem szünteti meg a kereskedő feladatait, hanem áthelyezi a hangsúlyokat.
Kevesebb figyelmet igényel a saját készlet kezelése, miközben sokkal fontosabbá válik a megfelelő beszállító kiválasztása, a termékadatok pontossága, az árak és készletinformációk folyamatos frissítése, valamint az automatizálás és az ügyfélélmény. Éppen ezért ebben a modellben a webáruház mögött működő rendszer szerepe is jóval nagyobb, mint elsőre gondolnánk.
Ezerszer hallottuk a kifejezést, de mit jelent valójában a dropshipping?
A klasszikus e-kereskedelmi modell egyszerű. Megvásárolod az árut, elhelyezed a saját vagy bérelt raktáradban, majd amikor valaki rendel, becsomagolod és elküldöd neki. Ennél egyszerűbb megoldás nem létezik.
Dropshipping sem különbözik sokban, de az első két lépés megváltozik; a termék megjelenik a webshopodban, viszont fizikailag a beszállítónál marad. Amikor érkezik egy rendelés, a háttérben a beszállító kapja meg az információt, ő készíti össze a terméket, és jellemzően ő indítja el a kiszállítást is a vásárlóhoz vagy az átvételi pontra. A vevő oldaláról nézve ebből semmi sem látszik – legalábbis jó esetben.
Ugyanakkor nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy a dropshipping nem azt jelenti, hogy a felelősséget átadod a beszállítónak. A logisztika egy része kerül ki a kezedből, de az ügyfélkapcsolat nálad marad.
Miért vonzó mégis ennyire?
A dropshipping legnagyobb vonzereje talán az, hogy egészen más pénzügyi helyzetből lehet vele elindítani egy webáruházat. Tegyük fel, hogy 500 különböző terméket szeretnél kínálni, és mindegyikből mindössze öt darabot vásárolsz be. Ha az átlagos beszerzési ár 5 000 forint, máris 12,5 millió forint áll a készletben úgy, hogy még egyetlen rendelés sem érkezett. Ehhez jönnek még a raktározás, a csomagolás, az adminisztráció és a logisztika költségei. Dropshipping esetén ezzel szemben a termék sokszor csak akkor kerül ténylegesen beszerzésre, amikor már van rá vásárló. Egy induló vállalkozásnál ez nemcsak kisebb tőkeigényt jelent, hanem jóval kisebb kockázatot is.
Ez különösen akkor válik jelentős szemponttá, amikor új termékkategóriákat szeretnél kipróbálni. Ha például 300 új termékkel bővítenéd a kínálatot, hagyományos modellben előre el kell döntened, miből mennyit vásárolsz. Dropshippinggel viszont előbb megjelenhet a teljes kínálat a webshopban, és a tényleges kereslet alapján derülhet ki, mely termékekre van valódi igény.
Könnyen lehet, hogy a 300 termékből végül csak húsz bizonyul igazán sikeresnek. Ezeket később már akár saját készletre is érdemes lehet venni. A dropshipping ezért nemcsak értékesítési modellként érdekes, hanem egyfajta piackutatási eszközként is használható, amellyel kisebb kockázat mellett lehet tesztelni a piacot.
A raktár helyett az adat a kritikus pont
Sok dropshipping webshop nem ott ütközik problémába, ahol elsőre gondolnánk. Ha ötven terméked van, még viszonylag könnyen követheted manuálisan, miből mennyi áll rendelkezésre. Ötezer vagy tízezer terméknél ez már egészen más történet.
Tételezzük fel, hogy a beszállító egyik nap megváltoztat 300 árat. Közben 120 termék elfogy, 70 újra raktárra kerül, néhány termék pedig teljesen megszűnik. Ha a webshopod ezekről nem tud időben, könnyen előfordulhat, hogy olyan terméket adsz el, amely valójában már nincs készleten, a vásárlót viszont nem fogja érdekelni, hogy a hiba a beszállítói rendszerben történt, ő csak annyit lát majd, hogy megrendelt valamit, amit nem kap meg.
A Sellvio ebből a szempontból nagy segítség a dropshipping modellben működő webáruházak számára, ugyanis a rendszer támogatja a tömeges termékimportot és exportot, valamint a különböző adatbázisok szinkronizálását is. Ha a beszállító például CSV- vagy Excel-alapú termékadatbázist biztosít, abból nagy mennyiségű termék tölthető be a webshopba, fejlettebb rendszerek esetében pedig API-kapcsolattal is összeköthető a webshop és a külső rendszer.
Egy jól működő dropshipping webshop a háttérben sokkal „okosabb”, mint amilyennek kívülről látszik
A vásárló ideális esetben csak egy gyorsan működő, egyszerű webáruházat lát, miközben a háttérben több rendszer dolgozik összehangoltan. A beszállítótól érkezhetnek a termék- és készletadatok, a webshop kezeli a rendelést, a fizetési szolgáltató feldolgozza a tranzakciót, majd a rendelési információk továbbkerülhetnek a beszállítóhoz vagy egy ERP-rendszerbe. Később ugyanígy visszaérkezhetnek a csomag állapotára vonatkozó adatok is.
Minél nagyobb a forgalom, annál kevésbé működőképes az a modell, amelyben ezeket az adatokat kézzel kell egyik rendszerből a másikba másolni. A Sellvio REST API-ja ezért különösen hasznos lehet olyan dropshipping környezetben, ahol a beszállító saját rendszerrel, ERP-vel vagy egyedi logisztikai megoldással dolgozik.
Egy kisebb webshop induláskor még elboldogulhat részben manuális folyamatokkal, nagyobb rendelésmennyiségnél azonban már egészen más a helyzet. Ilyenkor az automatizálás nem kényelmi extra, hanem a működés egyik alapfeltétele.
A dropshipping legnagyobb csapdája
A dropshipping egyik legnagyobb előnye az alacsonyabb indulási tőkeigény, ebből azonban könnyű arra következtetni, hogy a modell automatikusan kedvezőbb jövedelmezőséget is jelent. A kettő nem feltétlenül jár együtt.
A beszállító sok esetben nemcsak a terméket biztosítja, hanem tárolja, csomagolja és kezeli is azt, ennek pedig természetesen költsége van. Saját készlet esetén nagyobb mennyiség megrendelésével általában kedvezőbb beszerzési ár érhető el, míg dropshippingnél a rendelések gyakran egyenként kerülnek feldolgozásra.
Ezért önmagában kevés azt látni, hogy egy termék beszerzési ára 8 000 forint, az eladási ára pedig 15 000. A kettő közötti különbség még nem profit: ebből lejönhet a fizetési szolgáltató díja, a marketingköltség, a szállítás támogatása, a visszáruk és reklamációk kezelése, valamint a webshop működtetésének minden egyéb költsége.
Az elsőre kifejezetten vonzó árrésből így könnyen jóval szerényebb tényleges fedezet maradhat, ezért dropshippingnél nagyon fontos rendelésenként, valós költségekkel számolni, nem pusztán az eladási és a beszerzési ár különbségét figyelni.
A beszállító a márkád része
Jó ha tudod, hogy papíron két külön vállalkozásról van szó, de a vásárló szemében nincs ekkora különbség. Ha a beszállító lassan adja fel a csomagot, a te webshopod iránti bizalom csappan meg. Ha rossz terméket küld, a te webshopod hibázott. Ha silány a csomagolás, az a te márkádról alkotott véleményt rontja… Éppen ezért a dropshippingnél a beszállító kiválasztásakor nem csak az számít, ki adja a legalacsonyabb beszerzési árat; legalább ilyen fontos, hogy milyen gyorsan frissülnek a készletadatai, mennyire pontos a logisztikája, hogyan kezeli a hibás termékeket, és mennyire gördülékeny vele a kommunikáció.
Sok esetben egy valamivel drágább, de hazai vagy európai raktárból dolgozó partner jobb választás lehet, mint egy olcsóbb, de nehezen kiszámítható távol-keleti beszállító, különösen akkor, ha a webshopod egyik fő ígérete a gyors kiszállítás.
A vásárló számára továbbra is te vagy a kereskedő
A dropshipping egyik fontos sajátossága, hogy a háttérben dolgozó beszállító nem veszi át automatikusan a kereskedő fogyasztóvédelmi kötelezettségeit. A vásárló a te webshopodban adja le a rendelést, ezért az elállással, a jótállással és a szavatossággal kapcsolatos feladatokat ugyanúgy kezelni kell, mint bármely más webáruház esetében, ezért már az együttműködés elején érdemes pontosan tisztázni a beszállítóval, hogyan működik a visszáru és a reklamáció kezelése. Nem mindegy, hová kell visszaküldeni a terméket, ki vizsgálja meg a hibát, ki viseli az újraküldés költségét, illetve mi történik akkor, ha a csomag sérülten érkezik meg a vásárlóhoz.
Alacsony rendelésmennyiségnél ezek még könnyen kezelhető részletkérdésnek tűnhetnek, nagyobb forgalomnál azonban gyorsan komoly operációs problémává válhatnak. A jó dropshipping modell ezért nemcsak a rendelés teljesítését, hanem a problémás esetek kezelését is előre rendezi.
Nem érdemes ugyanazt a termékleírást használni, amit mindenki más
A dropshipping egyik fő problémája, hogy ugyanaz a termék ugyanazzal a névvel, fotóval és leírással jelenik meg több tucat webáruházban. A beszállítói szöveg feltöltése gyors megoldás, de ha minden kereskedő ugyanazt használja, azzal nehéz megkülönböztethető márkát és valóban hasznos termékoldalakat építeni. A beszállítói leírások ráadásul sokszor inkább adatokat közölnek, mintsem a vásárló kérdéseire válaszolnának. Egy jó termékszöveg viszont nemcsak azt mondja el, hogy mit tud az adott termék, hanem azt is, hogy kinek, milyen helyzetben és miért lehet jó választás.
Itt kaphat valódi szerepet az AI. A Sellvio AI-funkcióival a beszállítói adatokból egyedibb, részletesebb és a vásárlói szempontokat követő termékleírások, SEO-szövegek és egyéb tartalmak készíthetők. Így az eredeti szöveg inkább kiindulási alapként használható, amelyet a webshop saját hangvételéhez és célközönségéhez lehet igazítani.
Ez különösen nagy termékkínálatnál jelent előnyt. Több száz vagy több ezer leírás manuális átdolgozása rendkívül időigényes lenne, míg AI-val ez a munka jóval hatékonyabban skálázható anélkül, hogy minden termékoldal ugyanazt a sablonos szöveget kapná.
Nem biztos, hogy örökké dropshippingben kell maradnod
A dropshippingre nem feltétlenül végleges működési modellként érdemes tekinteni. Sokkal inkább lehet egy rugalmas kiindulópont, amelyből a webshop a valós kereslet alapján fokozatosan továbbfejlődhet.
Tegyük fel, hogy egy webáruház 2 000 termékkel indul dropshipping rendszerben, néhány hónap után pedig kiderül, hogy közülük ötven adja a forgalom jelentős részét. Ezekből már megérheti saját készletet tartani, hiszen így gyorsabb szállítás, kedvezőbb beszerzési ár és jobb árrés érhető el, miközben a kevésbé keresett 1 950 terméket továbbra sem szükséges raktározni. Ez a hibrid működés sok esetben életszerűbb, mint a kizárólag saját készletre vagy kizárólag dropshippingre épülő modell. A Sellvio több raktár kezelését is támogatja, ezért a saját és a külső készlet párhuzamosan is kezelhető.
Nem kell már az induláskor végleg eldöntened, melyik modell mellett köteleződsz el: a készletezési struktúra együtt változhat a webshop forgalmával és a vásárlói kereslettel.
A dropshipping igazi előnye: gyorsabban tudsz dönteni
A dropshipping legnagyobb előnye szerintünk nem feltétlenül az, hogy nincs szükség saját raktárra, és nem is pusztán az, hogy alacsonyabb költséggel lehet elindítani egy webáruházat. Sokkal fontosabb az a rugalmasság, amit a kereskedő számára biztosít.
Egy új termékkategória, beszállító vagy akár egy teljesen új piac kipróbálása jóval kisebb kockázattal jár, hiszen nem kell előre jelentős készletet felhalmozni. Így az új ötletek gyorsabban tesztelhetők, a vásárlói adatokból pedig viszonylag hamar láthatóvá válik, mely termékekben vagy kategóriákban van valódi üzleti lehetőség.
Ami jól teljesít, abból később már érdemes lehet saját készletet tartani, jobb beszerzési feltételeket kialkudni vagy külön marketinget építeni köré. Ami viszont nem hozza a várt eredményeket, az egyszerűen mehet a levesbe anélkül, hogy hónapokig a beragadt készlet értékesítésével kellene bajlódni.
Hol jön képbe a Sellvio?
Egy dropshipping webshop sikerét természetesen nem önmagában a webáruházmotor dönti el, ugyanakkor sokat számít, hogy a napi működéshez szükséges rendszerek mennyire könnyen kapcsolhatók össze; a termékadatok, a készletinformációk, a rendelések és a külső szolgáltatások kezelése kis kínálatnál még megoldható egyszerűbb módszerekkel, nagyobb volumen mellett azonban gyorsan kiderül, mennyire fontos az automatizálható háttér.
A Sellvio többek között tömeges termékimportot, adatbázis-szinkronizálást, több raktár kezelését, API- és ERP-kapcsolatokat, valamint fizetési és logisztikai integrációkat kínál. Ezek elsőre technikai részleteknek tűnhetnek, dropshipping modellben azonban éppen ezek biztosítják, hogy a webshop működését ne Excel-táblázatok, kézi adatfrissítések és folyamatos másolás tartsa egyben.
Minél nagyobb a termékkínálat és a rendelési volumen, annál fontosabbá válik, hogy a folyamatok stabilan és lehetőleg automatizáltan működjenek. A Sellvio 30 napos próbaidőszaka ezért arra is jó lehetőséget ad, hogy még az indulás előtt, egy valós beszállítói adatbázissal teszteld a termékfeltöltést, az adatfrissítést és a napi működéshez szükséges folyamatokat.
Készlet nélkül lehet, stratégia nélkül nem érdemes
A dropshipping valóban sok olyan belépési akadályt megszüntet vagy átléphetővé tesz, amely korábban komoly nehézséget jelentett egy webáruház elindításakor; nem szükséges rögtön raktárat bérelni vagy jelentős összeget készletbe fektetni pusztán azért, hogy kiderüljön, van-e valódi kereslet egy adott termékre. Ettől azonban maga a kereskedelmi feladat nem lesz egyszerűbb. Vásárlókat kell szerezni, megbízható beszállítót választani, megfelelő árakat kialakítani, kezelni az ügyfélszolgálatot és a visszárukat, miközben olyan technikai hátteret is fel kell építeni, amely nagyobb rendelési volumen mellett is stabilan működik.
Éppen ezért a dropshippingre érdemes inkább rugalmas üzleti modellként tekinteni, nem pedig egyszerűen készlet nélküli értékesítésként. Lehetőséget ad arra, hogy kisebb pénzügyi kockázattal tesztelj termékeket, piacokat és üzleti ötleteket, majd a valós vásárlói adatok alapján döntsd el, merre érdemes továbbfejleszteni a vállalkozást.
Mindenképpen érdemes mérlegelni, hogy a vállalkozás aktuális szakaszában melyik kereskedelmi modell – a hagyományos vagy a dropshipping – biztosít nagyobb rugalmasságot, kezelhetőbb kockázatot és fenntarthatóbb növekedési lehetőséget.